Nyitott kapukkal a nyelvtanulás felé

hogyan biztosítsuk szélesebb rétegek számára a nyelvtanulás lehetőségét

Ez a honlap útmutatásokat és ajánlásokat tartalmaz, melyeknek alapjául egy, az Európai Közösség Socrates Programja által támogatott hároméves projekt szolgált. A projekt stratégiákat fejlesztett és próbált ki, melyek segítségével a nyelvtanulás szélesebb rétegek számára válhat elérhetővé.

A Nyitott Kapukkal a Nyelvtanulás felé (Opening the Door to Language Learning-OdLL) Projekt célja volt, hogy a nyelvoktatás terűletén működő intézményeket (egyetemek, főiskolák, közintézmények, kiadók, üzleti vállalkozások) ösztönözzön arra, hogy anyagaikat és szakértelmüket a hagyományostól eltérő összetételű, szélesebb rétegek számára tegyék elérhetővé. A résztvevő hét európai országban (Belgium, Egyesűlt Királyság, Írország, Litvánia, Magyarország, Spanyolország, Svédország) az OdLL Projekt három szakaszából az első kettőben került sor a modellek kipróbálására és értékelésére. A harmadik szakaszban ezen modellek összehasonlítása, a tapasztalatok összegzése és ezeken alapuló nyelvtanulási útmutató, a kézikönyv összeállítása zajlott (elérhető mind nyomtatott mind letölthető formátumban). Az OdLL Projekt által és a projekt számára készült további anyagok szintén elérhetők honlapunkon.

Kapcsolódó anyagok

Linkek

Szerzők

  • Alison Dickens, OdLL Projekt Koordinátor és Paula Davis, OdLL Projekt Vezető, Idegennyelvi Központ, Nyelvészeti és Országismereti Tanszék, Southamptoni Egyetem, Egyesült Királyság
    www.llas.ac.uk
  • Jonė Grigaliūnienė, Docens, Angol Nyelvészeti Tanszék, Nyelvészeti Kar, Vilniusi Egyetem, Litvánia
    http://w3.vu.lt
  • György Mariann, Cambridge University Press Magyarországi Képviselője és Berke Ildikó, Angoltanár, Szent István Gimnázium, Budapest, Magyarország
    www.cambridge.org/elt
  • Birgitta Henriksson, Nyelvtanár, Alléskolan, Sydnärkes Utbildningsförbund, Hallsberg és Märet Wik-Bretz, Tanár, Svédországi Flexibilis Oktatási Iroda, Härnösand, Svédország
    www.suf-edu.org
    www.cfl.se
  • Inge Lanslots, Olasz Vezetőtanár és Francis Note, Projekt Asszisztens,
    Fordító és Tolmács Tanszék , Lessius Hogeschool, Antwerpen, Belgium
    www.lessius-ho.be
  • onia Mora, Idegennyelvi Tanszékvezető, Pilar Sampietro és María Sanz, Idegennyelvi Szakértők, Mt Educación y Formación, Zaragoza, Spanyolország
    www.mteducacionyformacion.com
  • Éamann Ó hÉigeartaigh, Technikus, Idegennyelvi Központ és Anna Ní Ghallachair, Igazgató, Idegennyelvi Központ, Írországi Nemzeti Egyetem, Maynooth, Írország
    www.nuim.ie/language

Kapcsolattartás

Cambridge University Press

www.cambridge.org/elt

György Mariann,
Cambridge University Press,
1085 Budapest,
Kölcsey u. 2,
Magyarország
E-mail: cup@mail.datanet.hu